Családtörténet  - d r.  H a r a s z t i   S á n d o r   p r é d i k á c i ó j a

(Ezt az Igei vígasztalást kérésemre mondta el Sándor bácsi a családi találkozón - Édesanyánk számára, aki nagyon fájlalta fia elvesztését és az is nagyon bántotta, hogy "így halt meg". - F.B.)

 

Most pedig egy Igét olvasnék, és a kapott tanácsok szerint röviden fogok az Igérõl szólni. A II. Korinthusi levél 1. fejezetébõl a második, harmadik és negyedik verset olvasom föl.

A II. Korinthusi levél l.fejezetébõl a második, a harmadik és negyedik vers így szól:

"Kegyelem néktek és békesség Istentõl a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól. Áldott az Isten és a mi Urunk Jézus Krisztusnak Atyja, az irgalmasságnak atyja és minden vígasztalásnak Istene; Aki megvigasztal minket minden nyomorúságunkban, hogy mi is megvi­gasztaltassunk - megvigasztalhassunk bármely nyomorúságba esteket azzal a vigasztalással, amellyel Isten vígasztal minket."

 

Ez az Ige mostmár kétezer év óta ott van a Korinthusi levélben, de én megvallom, hogy én kilencszáznyolcvanegy januárjában vettem észre, hogy ez Íge ott van. Szeretném fölhívni a figyelmet arra, hogy Istentõl, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól. Egy katolikus

 

pap, vagy egy ortodox pap nem ejti ki Jézus Krisztus nevét anélkül, hogy azt ne mondaná: a mi Urunk Jézus Krisztus. õk nem mondanak ilyet, hogy: Jézusl Jézusl Jézusl Jézus ugyanis annyit jelent, hogy Józsi, Józsi. A Józsinak a héber változata. S ez a Józsi lett azután Krisztus, amikor a Filippibeli levélnek a tanusága szerint "Isten is fölmagasztaló õt, és ajándékoza néki oly nevet, amely minden név fölött való, hogy Jézus nevére minden térd meg­hajoljon, mennyeieké, földieké és föld alatt valóké, és minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsõségére." Szeretném fölhívni erre a figyelmet, hogy soha ortodox templomban a Jézus nevét másképp ki nem ejtik, csak úgy, hogy Úr, és úgy, hogy Krisztus. Mert csak azért imádjuk õt, mert Krisztus, különben nem imádnánk.

 

Dél-Amerikában minden második férfinak a neve Jézus, és minden harmadik férfinak a neve Jézus Mária. ~s egyiket se imádjuk. Na, errõl ennyit. "Áldott az Isten és a mi Urunk Jézus Krisztusnak Atyja, az irgalmasságnak atyja és minden vigasztalásnak Istene". Szeretném fölhívni a figyelmet arra, hogy Istennek a tulajdonságait a Szentírás gyönyörûen írja meg. Olvasunk ilyet, hogy "a Szeretetnek Istene, az irgalmasságnak Istene, a minden Vigasztalásnak Istene". Ezt úgy is ki szoktam fejezni, hogy mintha Isten semmi egyéb nem volna; csak Vigasztalás. Mintha - és most ezt a kifejezést nagyon emberileg mondom - az egész Isten nem volna más, csak Vigasztalás, vagy nem volna más, csak Szeretet, vagy nem volna más, csak Hatalom. Mindezek Istennek tulajdonságai. De szeretném hangsúlyozni, hogy a Vigasztalásnak Istene, ez Istennek egy nagyon fontos tulajdonsága. Aki megvigasztal minket minden nyomo­rúságunkban, hogy mi is megvigasztalhassunk bármely nyomorúságba esteket azzal a vigasztalással, amellyel Isten vígasztal minket.

Egy atlantai lelkésznek egy egyetlen fia,húszéves fiú volt, autószerencsétlenségben meghalt. Kilencszáznyolcvanban. És akkor ez a lelkész hívta föl a figyelmemet erre az Igére, hogy csak ez a vigasztalás adott neki erõt arra, hogy el tudja viselni egyetlen fiának a halálát. Ez az Ige segítette õt arra, hogy megértse,hogy "azoknak, akik Istent szeretik, minden javokra van", azoknak, akik az õ hívása szerint hivatalosak. És, hogy Isten megenged dolgokat a mi életünkben, hogy azok megtörténjenek, hogy ilyen módon azoknak a tapasztalása árán magunk is majd hasznosan tudjuk a nyert tapasztalatokat másoknál fölhasználni. Van egy latin közmondás, azt mondja, hogy "Senki sem lesz véletlenül boldog." A boldogságot is keresni és mûvelni kell. Senki sem tanul véletlenül nyelveket.

A nyelveket nagyon kemény munkával kell megszerezni. És senki sem tanul meg véletlenül vigasztalni. Még ma is szégyellem magamat, amikor visszaemlékszem, azt hiszem kilencszáznegyvenöt telén volt, hogy a Bagi néni meghalt Újpesten. Bagi néni, akinek kizárt sérve volt, és az orosz megszállás és sok minden más miatt nem lehetett beszállítani  egy kórházba, és én magam sem tudtam eljutni hozzá, mert õ valahol Kispesten volt, én meg Újpesten, és ha el tudtam volna jutni is õhozzá, elsõéves vagy másodéves orvostanhallgató voltam, nem tudtam volna segíteni rajta. Kizárt sérvben meghalt a Bagi néni. A József kérdezte, hogy hol van a Bagi néni, mert õ nagyon szerette a gyerekeinket, és sétáltatta õket, és akkor mondtuk, hogy a Bagi néni az Úr Jézushoz ment. és azután a lánya, - a férjes nevére már nem emlékszem, de még mindig látom az arcát, -  bejött az irodámba, és sírt, és zokogott, és nem volt egy vigasztaló szavam. Nem tudtam, hogy mit mondjak. Olyan nagy volt a gyász, a tehetetlenség, hogy egy élet elveszett, amit egy kicsi kis orvosi tudással, és egy kicsi kis segítséggel meg lehetett volna menteni minden további nélkül. Elsõ hat órában kizárt sérvet megoperálni ­meg van mentve a beteg. És ezt a beteget nem tudtuk megmenteni. Én azért, mert nem voltam orvos. Más meg azért, mert nem jutott hozzá. és akkor éreztem a tehetetlenségemet, hogy ilyen tapasztalatom még nem volt. Prédikátor voltam, de nem volt tapasztalatom a vigasztalásban. Nem tudtam mit mondani, csak ott tehetetlenkedtem, és néztem, és nyomorúltnak éreztem magamat, hogy most mit mondjak. A szavak üresek ilyenkor. Az ember autót vezetni is csak úgy tud, ha sokszor ment árok mellett, és megtanulta, hogy kerüli el. Vigasztalni is csak úgy tud, ha maga is vigasztalódott. Meg úgy tud, ha maga is szenvedett. A szenvedést csak az érti meg, aki szenvedésben volt. Ezt most a szenvedõknek mondom.

A Bencének a halála után értettem meg ezt az Igét, és évekbe került, amíg megtanultam azt, hogy nem azon kell aggódnunk, hogy vajon üdvözült-e az, aki öngyilkos lett, hanem azt kell megkérdezni, hogy Krisztusban volt-e?

A XVII. században fordult elõ elõször, hogy egy teológus könyvet írt arról, hogy az öngyilkosok is üdvözülhetnek úgy, mint bárki más. Mert az öngyilkosság nem gyilkosság, hanem betegség. Egy nagy nyomorúság, egy nagyon nagy tehetetlenség, vigasztalhatatlan és vigasztalást be nem vevõ nyomorúság. Ma már vannak gyógyszereink, a depressziónak sok fajtájára kiválóak, de azért elõbb­utóbb, az aki abban a genetikusállapotban van, azon semmiféle gyógyszer nem segít. Azt szokták mondani, csak idõ kérdése. Elodázni tudjuk, de megakadályozni nem. És jól emlékszem a Bence halálakor, amikor a Billy Graham-mel elõször beszéltünk Rómában, mert õ itt volt, a debreceni doktorátusát kapta, és én emberfeletti önuralommal le kellett, hogy fordítsam a székfoglalóját, mert nem volt más, aki fordítsa.

Rómában beszéltünk elõször, azt mondta, mindennek rendelt ideje van. Akinél Isten ezt rendelte el, annál ez történik, és ekkor. Ezt szeretném tudtul adni azért, mert nagyon sok spekulációt hallottam különbözõ nagy hívõktõl, és különbözõ kis hívõktõl, hogy valami módon nehogy azt képzeljük, hogy Isten úgy ítél bennünket, mint mi egymást. Isten, aki teremtett bennünket, ismeri a mi genetikus felépítésünket, ismeri .mi genetikus nyomorúságunkat. Ismeri~a öröklött terheltségeinket, és most a computerek idejében - tudjuk azt, hogy a computerbe nagyon sok mindent be lehet táplálni, és az kiadja ennek az összegezését. Hát ha Istent computerhez hasonlítjuk, holott megfordítani kell, a computert kell Istenhez hasonlítani, hogy a computer, mert minden, ami van, az már volt. Ezt is tudjuk. Ezt is ismerjük.

A Prédikátor könyvében megvan, hogy nincs új a nap alatt. Amit mi föl­fedezünk a természetbõl, az~már megvolt. Az Isten azt már rég megteremtette. Mi annak csak egyik-másik titkát oldjuk meg. Kinyitjuk az ajtót, és betekintünk. Szóval, amikor azt olvastuk valamikor, hogy az Úr Jézus azt mondta, ha ezek nem szólnak, akkor a kövek fognak szólni. A bevonuláskor, a gyerekekrõl mondta: a kövek fognak szólni, s amikor én azon a helyen voltam, ahol õ ott bevonult, és láttam, hogy kõ, kõ, kõ, mindenütt kõ. Nem homok, mint Bugacon, és nem homok, mint a Duna-Tisza-közén, ahol fúj a szél, és megszûnt minden, hanem kõ. Akkor arra gondoltam, hogy a csillapítható, vagy csillapuló rezgések törvénye szerint semmi nem múlik el, az csak fölerõsítés kérdése. S azóta ugye már sok mindent tudunk, a satellita (mûholdas) távközvetítésrõl, minden egyébrõl. Minél többet tudunk ilyet, annál inkább megértjük az Istent, de soha nem leszünk istenek, és soha nem értjük meg Istent az Õ maga teljességében, mert ahhoz a mi emberi elménk gyenge. Babits Mihálynak van egy csodálatosan szép története: Ádáz kutyám. S abban elmondja, hogy az Ádáz néz õrá, és próbálja a gonolatait ellesni, azután elmegy tõle, és titkos kalandjai vannak, éjszaka ide-amoda megy, és azután visszajön egy kicsit úgy bûnbánattal, hogy mi minden helyeken járt, és jön vissza a gazdá­jához, és nagy boldogan és nagy megnyugvással néz rá, és érzi, hogy most otthon van. Azt mondja, bár én is tudnék így csinálni Ádáz, mint ahogy te. Bár én is így tudnék bízni abban, aki hol kínzómnak, hol gazdámnak látszik, és bár ilyen végtelen nyugalmam volna nekem is, mint teneked, amikor az én közelemben vagy.Megértjük ugye a gondolatot, hogy mi nem értjük meg az Istennek a gondolatait, nem is jutunk

közel az Isten gondolataihoz. Azt szoktam mondani, hogy sokkal kisebb különbség van a kutya agya, és az én agyam között, mint az Isten gondolata és az én gondolatom között. Az én gondolataim nem a ti gondolataitok. Aztán jövünk a mindenféle magyarázatokkal, hogy

Isten nem csinálja, de megengedi, és így tovább... Ez mind emberi okoskodás. Tökéletlen emberi okoskodás, mert mi mindent meg akarunk magyarázni, és mindent meg akarunk érteni, s azt hisszük, hogy az a jó teológus, akinek mindenre van egy "kádenciája". Ahelyett, hogy azt tennénk, amit az egyik orvosprofesszor tett, mikor öten voltak konzíliumban egy betegnél, és akkor az elsõ professzor elmondja, hát kedves professzor társaim, ami azt illeti, erre is lehet gondolni, meg erre is, de én inkább emerre gondolok. A másik azt mondta, én nem értek egyet az elõttem szólóval, én inkább az elsõ kettõre gon­dolok. A harmadik azt mondta: szerintem mind a kettõ téved, én azt hinném, hogy valószínûleg ez és ez, és elmondta. A negyedik is mon­dott egy nagy körülkerített nagy feneket kerítõ nyilatkozatot. Az ötödik azt mondja, Uraim, én sem tudom   Így vagyok a teológusokkal. Mikor az életnek a titkai jönnek elõ, akkor megyünk a prédikátorhoz, megyünk a paphoz, megyünk a könyvekhez, megyünk a mrindenhez. Csak azt nem olvassuk el, hogy az én gondolataim nem a ti gondolataitok. A másik: no, de üdvözül-e? Hát hadd mondom el, hogy a Bencétõl találtunk a halála után egy kis kéziratos iratot. Több évvel a halála elõtt: Úr Jézus - ezt eltettem, ez ott van a Bence iratai között ­Úr Jézus, én olyan gyenge vagyok, annyira nem tudok úgy élni, ahogy szeretnék, és ahogy Te szeretnéd.  De légy irgalmas nekem, bûnösnek, én bízom Benned Ámen." Mondja nekem valaki azt, hogy ez nem hit!  Mondja nekem valaki azt, hogy ez nem Krisztusban van. Azt mondja Pál apostol, senki nem mondhatja Úrnak Jézust, hanem csak a Szentlélek által. Aki azt mondja: Jézus Krisztus, én bízom Benned, légy irgalmas nékem, bûnösnek, az a Szentlélek által van. Az a Szentlélek által van. Az ördögök nem mondják azt, hogy bízom benned. Azok félnek.. Az ördögök nem imádkoznak hozzá, és nem kérnek üdvösséget. Szeret­ném,ezt tudtul adni, mint megfontolási tárgyat. Szeretnék még egy néhány szót szólni: Azt mondja az Úr Jézus a János evangyélioma 14. fejezetében a 28. versben: "hallottátok, hogy én azt mondtam néktek, elmegyek és eljövök hozzátok. Ha szeretnétek engem, örven­deznétek, hogy azt mondtam, elmegyek az Atyához, mert az én Atyám nagyobb nálamnál." Évekkel ezelõtt hallottam valakitõl, aztán rájöttem, hogy milyen igaza van, hogy temetéskor nem gyászolni kellene, hanem örülni. örülni, hogy ugyanis visszatér az Úrhoz. Aki hitben van, azon mit gyászolunk. Temetéskor tudomásul kell venni, hogy egy lélek visszatalált az Úrhoz. Visszatalált az atyai házhoz. Azt mondja Pál apostol, hogy mert testben lévén, távol vagyunk az Úrtól, ha testbõl elköltözünk, közel vagyunk.

A testben is közel vagyunk olyan értelemben, hogy õ itt van.

Az Úr Jézus azt mondja, hogy én veletek vagyok, és bennetek lakozom. A Szentlélek megtanít mindenre titeket, Aki bennetek lakozik.

Nem tudjátok, hogy a ti testetek a bennetek lakozó Szentléleknek a temploma? fgy vagyunk Istennek közösségben. De ami itt hitben van, az ott valóságban van. Többé nem kell hinni! Azt mondja Pál apostol: Most azért megmarad a hit, remény, szeretet, e három, de ezek közül legnagyobb a szeretet. Miért? Mert a hit nem marad meg az örökkévalóságban, ott nem kell hit. A remény nem marad meg az örökkévalóságban, ott nem kell remény . De a szeretet megmaradt Mert aki meghalt érettünk, mert szeretett bennünket, annak a szeretete ott is velünk van. 'Nekem ez volt a vígasztatásom a Bence halálában, amikor megtaláltam ezt a papírt, hogy"Úr Jézus, légy irgalmas nékem, bûnösnek!" És amikor azt mondtam, hogy hát azon szomorkodunk, hogy magához vette? És rájöttem arra, hogy azon nem szabad szomorkodni, azon örülni kell, akkor is örülni kell, ha nekünk a válás fáj. Úgy fáj, mint mikor elutazunk. Fáj. Szovjetunióban utolsó napon együtt voltam egy anyával. Elmondta, hogy az õ fia kint van Amerikában, és egy teológiai intézetben tanul és õ milyen sokat sír, és milyen sokat imádkozik, és milyen sokat gyászol. Mit szólok ehhez. Mondom: Maga nagyon-nagyon önzõ. Egész megdöbbent. Mondom: Magának hálát kellene adni naponta háromszor, hogy a fia egy teológiai intézetben tanul, megtanul angolul. Olyan tárgyakat tanul, amiket itt nem tanulhatott volna, mert itt az a tudomány nincs meg. A fiának egy éve van, valami ösztöndíjjal, tehát magának pénzébe se kerül, s a fia föl tudja magát hívni telefonon. Kiderült, hogy õ is hiuja õt elég sûrûn. Hát akkor mondom, akkor miért jajgat. Hát hogy nem látja meg, hogy magának fontosabb a saját kis pillanatnyi boldogulása, mint az, hogy a fia boldog legyen. Nagyon, nagyon... fogta a kezemet, és... hogy... hát õ tényleg

erre még nem is gondolt. fS ilyen szempontból ezt még nem látta. Testvéreim, szeretném tudtul adni azt, hogy a depresszióban lévõ egyénnek az élete egy kimondhatatlan gyötrelem. Azt nem lehet el­mondani, azt nem depressziós ember elképzelni nem tudja, én azt mint orvos tudom nagyon sok tapasztalatból, hogy ilyen embertelen küzdelem. A lábtörés az nagyon fáj, de az addig tart, és azt lehet csillapítani. Ezt nem lehet. Tehát, aki ötvenhárom évig él depresszióban, az ötvenhárom évig szenved kimondhatatlan szenvedéseket. Ezt szeretném tudtul adni. és azt olvassuk, hogy"akik az Istent szeretik, azoknak minden javukra van." Testvéreim, jó volna, ha ezt el is hinnénk, mert errõl szép prédikációt tartani mindenki tud, aki tud prédikálni, de gyakorolni, mint az orosz mamának, mondom: Hogy lehet, hogy maga így beszél? Mikor köszönte meg Istennek, hogy a fia ott van? Azt mondja: még nem köszöntem meg. Mondom, akkor ma este köszönje meg, mikor hazamegyl Egy magasrangú embernek a fogadásán volt ez, amikor ezt beszéltük. Még úgy gondoltam is magamban, hogy talán a magasrangú ember azt hiszi, hogy hát én...én hát kemény vagyok az anyával. Nem, én az anyát vissza akartam hozni a valóságba. Hát köszönje meg, adjon hálát a legnagyobb kitüntetés. És amikor Isten a mi gyerekeink életébe belelép, és úgy lép bele, ahogy mi nem sze­retjük. Sokat gondolkodtam az én szüleimen, amikor a Károly meghalt, meg a Józsi,meghalt, hogy......(kazetta fordítás miatt hiányzik)

Befejezésül egy kis versemet idézem, amit még Svájcban írtam kilencszáznegyvenkilencben:

Töviseim és bogáncsaim.

Nem tudjátok, hogy hálás vagyok néktek, Töviseknek és bogáncsoknak. Megszúrtatok, és rám csimpaszkodtatok, Véreztem, de annyi soknak könnyet törültem vérzõ kézzel.

~s amikor fájt az élet, Vigasztaló gyógyígéket Ültetgettem, vetegettem. Gyógyítottam betegeket, Nálamnál is gyengébbeket.

"Áldott az Isten és a mi Urunk Jézus Krisztusnak Atyja, az irgalmasságnak atyja és minden vigasztalásnak Istene; A ki megvigasztal minket minden nyomorúságunkban, - nem ebben vagy abban. Minden nyomorúságunkban) - hogy mi is megvigasztalhassunk bármely nyomorúságba esteket azzal a vigasztalással, amellyel Isten vígasz­tal minket. Ha szeretnétek engem, örvendeznétek, hogy azt mondtam: Elmegyek az Atyához. Ez áll a fiunkra is, meg a férjünkre is, meg a feleségünkre is. Elmentek az Atyához. Amen.

Megváltó Jézus Krisztusunk) Köszönetet mondunk Tenéked, hogy a mi emberi értelmünket meghaladó problémák és tragédiák a Te kezedben vannak. Köszönjük Úr Jézus, hogy Tebenned vigasztalásunk van.

Köszönjük, hogy megérteni nem tudjuk, de elhinni és elfogadni tudjuk a Te kezedbõl áldásul azt, ami emberi látás szerint tragé­dia, nyomorúság, megpróbáltatás. Urunk, kérünk Tégedet most a gyá­szoló szívekért, a szülõkért, a testvérekért. Kérünk Rakonczai Károlyért, az õ gyermekeiért, az õ családjáért. Add nékik megérteniük azt, hogy a Te értékrendet nem a mi értékrendünk. A Te gondolataid nem a mi gondolataink. A Te vigasztalásod hatalmasabb, mint a mi vigasztalásunk. A mi szavaink erõtelenek, de a Te szavaid élet és erõ. Adjál vigasztalást a fájdalmas szívûeknek. ámen.